12.Fejezet ~Baleset volt~

Bár az oldalon most nem nagyon, de e-mailban kaptam kedves szavakat amikért nagyon, de nagyon hálás vagyok! Itt van hát a következő rész!

A hét egyszerűen borzalmas volt. Anya és én nem szóltunk egymáshoz. Felhagyott a ’igyekszem jó anya lenni’ szereppel és ez által már nem próbált jó háziasszony lenni. Felvett egy takarítónőt, szakácsot és egész nap a munkahelyén dekkolt. Pont, mint akkor régen… Miután apával szétmentek. Mindig ez van. A munkába próbál temetkezni ahelyett, hogy leülnénk és megbeszélnénk. De nem hibáztathatom. Végül is még is csak az anyám, aki megpróbálja a lehető legjobb körülményeket biztosítani nekem, és aki próbál mindentől megóvni. Tisztában vagyok vele, hogy érettségizem és tanulnom kell, de apa… hiányzik. Nem érdekelne, ha nem lehetnék jómódú… vagy ha nem lenne egyetlen egy ember sem a földön, aki hozzám szól, de lenne egy apukám, aki mindig mellettem van és bármit, bármikor elmondhatok neki.

És a hét borzalmai tovább fokozódtak Ashley önző személyében. Utálta a tudatát is annak, hogy én egy légkörben vagyok az ő szeretett barátjától… Igen barátja! Harry és Ashley összejöttek. Hurrá…

Azt hiszem ez volt az egyik ok, amiért lemondtam a Harryvel lévő közös programunkat. Nekem ott van apu neki meg a dívakirálynője…

-          Csrrr - (*telefon*)

-          Halló?

-          Szia, prücsök. – egy kedves férfihang szólalt meg.

-          Apu!

-          Na, mit csinálunk a hétvégén?

-          Nem tudom. Mit szeretnél?

-          Rég golfoztunk…

-          Apu… tudod, hogy én közveszélyes személy vagyok. A labdás sportok és én nem igazán vagyunk… hát, mondhatni biztonságosak.

-          Pedig régen nagyon ügyes voltál benne… de hát, ha nem akarsz, akkor nem… - megsajnáltam.

-          Na, jó! Legyen! Üssünk le néhány embert. – felröhögött a vonal másik végén.

-          Holnap délre érted megyek kincsem.

-          Rendben. Szeretlek!!

-          Én is téged.

Dobtunk egy-egy puszit a készülékbe, majd letettük. Az este további részében tanultam…

Reggel vidáman és kipihenten ébredtem. Gyorsan összepakoltam a számomra szükséges dolgokat, majd vártam apára. Nem kellett sokat koptatnom a kanapét apa hamarabb jött, mint hittem.

-          Indulhatunk?

-          Ühüm. – kikapcsoltam a TV-t odasiettem hozzá és nyomtam egy puszit az arcára.

-          Anyád?

-          Munkahelyén. Nem sokat van mostanában itthon. – gyorsan zsebre vágtam a telefonom és felvettem a cipőm.

-          Miattam?

-          Dehogy! – pocsékul hazudtam.

-          Nem kellett volna hazajönnöm.

-          Ez nem igaz! – farkasszemet néztünk.

-          Igazad van, sajnálom. Mehetünk?

-          Már arra várok egy 20 perce.

***

A zöld pályán elbizonytalanodtam. Biztos, hogy jó ötlet nekem a kezembe venni az ütőt?

-          Kezded?

-          Meny csak! Én még barátkozom az ütővel. – megfogtattam a kezembe az imént említett tárgyal. Addig próbáltam forgatni (pont, mint a mazsorett rudat) hogy a lábamra ejtettem. – Na, ezt megérdemeltem. – kaptam a lábam után.

-          Ez nem lehet! – apa a kezét a homlokához szorította, hátha így megakadályozza a szemébe sütő nap sugarait.

-          Mi az? – felkaptam az ütőmet a földről.

-          Vízbe ment. – akaratom ellenére felröhögtem.

-          És még azt hittem én fogok bénázni. – rám vigyorgott.

-          Ez még nem jelenti azt, hogy te jobb vagy. – oldalba bökött.

-          Hm. – színpadiasan felemeltem az államat. – Figyelj és tanulj!

-          Mint az előbb az attrakciódból?

-          Azt direkt csináltam. – hazudtam vigyorogva.

-          Hát hogyne. – rám kacsintott.

-          Mind egy!

Elővettem egy sárga golflabdát – apa volt a fehér én pedig a sárga – és letettem a földre. A labda mellé álltam és elkezdtem kicsi mozdulatokba lengetni a labda mögött az ütőt úgy, hogy csak a kezem mozgott.  A szemem sarkából láttam, hogy apa néhány lépést hátrál. Mosolyra húztam a számat.

-          Okos. – suttogtam, majd egy hírtelen mozdultattam megütöttem a labdát.

Nagy erejű ütésemnek köszönhetően a labda magasan és sebesen száguldott a cél, azaz a lyuk felé.  Kihúztam magamat, majd megszólaltam.

-          Látod? A profik így csinál…

-          Ááá… - hallatszódott a pálya másik végéből egy erős női hang.

-          Ó-ó. – kihúzott, büszke testem összeesett és a torkom is kiszáradt.

-          Azt hiszem jobb, ha oda megyünk. – bólintottam, majd mind ketten beültünk a golf kocsiba és elindultunk a pálya másik végébe.

-          Mondtam, hogy ne golfozzunk! – a kétségbeesés szélén álltam.

-          Nyugi. – simította meg apu a kézfejemet.

Amint odaértünk megláttam a lányt, aki éppen a kezével fogta a fejét miközben sírt.

-          Úgy sajnálom. – kipattantam a kocsiból és egyből rohantam hozzá. Mikor felnézett rám egyből elállt a lélegzetem. Most halott vagyok!!

-          Teee? – hangja tele volt gúnnyal. Látszott, hogy gondolatban hergeli magát.

-          Ashley... – hangom vékony volt. – Mit keresel itt?

-          Biztos, hogy nem téged!

-          Azt valahogy sejtettem. – suttogtam.

-          Te.. – felém mutatott, amit nagyon nem kellett volna. A homloka kicsattant az ütéstől és a keze (amit rászorított) véres lett tőle.

-          Úr isten! – kezdett sikítozni.

-          Nyugi. – próbáltam nyugtatni, de „leugatott”.

-          Hozzám ne merj érni! Ezt még megbánod!

-          Minden rendben lányok? – apu is befutott…

-          Maga szerint… OMG. – Ashley sírni kezdett, de tuti, hogy nem a homloka miatt. – Ön Chris Woods? A híres menedzserek egyike? – Ashley elkezdett ugrálni.

-          Gyűlölöm a golfot. - suttogtam.

-          Igen én vagyok, de jól vagy? Nem fáj a fejed?

-          Ugyan már ez csak egy pici karcolás. – röhécselt. – Kaphatok egy autogramot?

-          Persze…

-          Ashley!? – egy kíváncsi férfihang jött mögülünk. – Ashley a homlokod..

Megfordultam a hang felé és tá dám…

-          Harry?

-          Rose?

-          Mit keresel itt? – a kérdés egyszerre hagyta el a szánkat.

-          Harry. – egy percet sem bírt ki a díva… - nézd ez itt Chris Woods.

-          Jó napot! – kezet nyújtott.

-          Harry? Ugye? – apám elfogadta a kezet.

-          Igen, uram.

-          Nem is gondoltam volna, hogy ön pont itt Minnesotában van. És hogy golfozik… gyönyörű egy sport. – Ashley már megint nyalizott.

-          Hát igen. Tényleg az. Kár, hogy a lányom ezt nem így véli. – apu közelebb húzott magához.

-          Rose az ön lánya? – Harry és Ashley együtt dadogták el a szavakat.

-          Igen. – vigyorgott apa.

-          De hisz ön Woods.

-          Azért, mert a feleségem…

-          Ez magán ügy Ashley. – próbáltam mosolyogni, de elég műre sikeredett.

Ashley arcáról egyre jobban folyt a vér.

-          Azt hiszem, jobb lenne, ha elvinnélek egy helyi orvoshoz.

-          Még is, hogy? – értetlenkedtem.

-          Én elmennék Ashleyvel a golf kocsival a kocsimig és utána az orvoshoz.  Addig esetleg Harry itt maradhatna veled, nehogy esetleg másba is kárt tegyél.

-          Véletlen volt!

-          Ugyan semmi baj. - Ash megsimogatta a kezemet.

Ez tényleg nagyot kaphatott…

-          Rendben. – egyezett bele fürtös.

-          Sietünk. – apa átkarolta Ash.-t és elindultak a golf kocsi felé.

Szememmel követtem őket, egészen addig, amíg eltűntek a látóteremből.

-          Miért vágtad fejbe Ashley-t? – tudtam, hogy nem tudunk, majd szó nélkül lenni, de azt nem, hogy Harry ilyen gyorsan megszakítja a csendet.

-          Mi? Nem! Nem direkt volt!

-          Egyébként is, mit keresel itt?

-          Kijöttem apával golfozni.

-          Csak úgy… - húzta el a száját. Felment bennem a pumpa.

-          Igen képzeld csak úgy! És te? Te mit keresel itt? És ő? – mind ketten tudtuk, hogy kire gondolok.

-          Miután lemondtad a programot gondoltam elhozom a barátnőmet! – megnyomta a „barátnőm” szót.

-          Ashley-t? Ő még egy labdát sem tud elütni.

-          Mert te igen… - célzott Ash balesetére.

-          Véletlen volt! Hányszor mondjam még?

-          Bocs, de ezt nem hiszem el. – közelebb hajolt s közben tartotta a szemkontaktust.

-          Szóval szerinted direkt ütöttem le?

-          Igen…

-          Még is miért tennék ilyet? – egyre idegesebb voltam. Harry még közelebb hajolt. Arcunk már csak pár centire volt egymástól.

-          Mert féltékeny vagy! – suttogta a fülemhez hajolna.

-          Álmaidban fürtös.

-          Ott is. – javított ki a maga meglátása szerint.

-          Gyűlöllek!

-          Csak szeretnéd. 

Ám mielőtt bármit is mondhattam volna, hirtelen mozdulatokkal mohón rátámadott az ajkaimra. Nyelve lassan befurakodott az enyémbe, én pedig lángra lobbant szenvedéllyel csókoltam vissza. A melegség egyre jobban eluralkodott a testemen és hiába próbáltam ellenkezni, nem tudtam. A szívem hatalmasakat dobbant, amikor hozzám nyomta magát egész testével, és a kezét gyengéden az arcomra csúsztatta. Éreztem, hogy már ő is lángol teljes egészében. Derekamat szorosan átölelte, és még jobban magához húzott, hogy egy icipici hely se legyen közöttünk. Tudtam, hogy nem szabad ezt csinálnom, hiszen ha engedek nagyon rossz vége lesz az egésznek.