7. Fejezet ~Baráti szívesség ~

Nagyon szépen köszönöm a komikat, el sem tudjátok hinni mennyire jól esik. *-* <3 Remélem ehez is sikerül összehozni egyet-kettőt.  :$ Még 1x köszönöm és jó olvasást! ;) xox

A próba végén úgy terveztem gyorsan elhúzom a csíkot, de ez nem így sikerült.

-          Miért nem mondod el a neved?

-          Jézusom Harry. – a szívemhez kaptam a kezem, ami ezúttal már a torkomban dobogott.

-          Nem válaszoltál!

-          Ezért járok mindig a fejedben? Mert nem mondom el a nevemet?

-          Részben. – közelebb lépett, amire én automatikusan hátráltam.

-          Félsz?

-          Nem.

-          Kedvelsz? – újra megpróbálkozott egy kicsit közelebb lépni és most sikerrel. Nem hátráltam.

-          Nem. – a hangom elcsuklott, de Harry nem vette észre.

-          Akkor semmi esélyem kérni egy randit?

-          Próbáld meg! – amint kimondtam meg is bántam.

-          Eljössz velem egy randira?

-          Nem.

-          De hisz… - ámulva nézett.

-          Azt nem mondtam, hogy igent mondok. – lassan az arcához hajoltam és adtam egy puszit az arcára. Élveztem, hogy húzom az agyát.

Elhajoltam és élvezettel néztem mit váltottam ki Harryből. Csukott szemmel, szaggatott levegővétellel, remegve állt a helyén.

-          Itt a lehetőség. – gondoltam.

Gyorsan kikerültem a még kába Harryt és az ajtó felé igyekeztem. Ujjongva léptem ki az ajtón mikor megláttam Liamat a padlón ülve amint törölgeti a szemét. Vajon mi történt?

-          Minden oké? – lassan elindultam a megrezzent fiú felé.

-          Ja persze. Igen! Minden a legnagyobb rendben. – gyorsan letörölte az utolsó könnycseppet is rám mosolygott.

-          Mi a baj?

-          Semmi. – tudtam, hogy ez nem igaz.

-          Bízhatsz bennem. – leguggoltam mellé és megsimogattam a vállát.

-          Ezt még a fiúknak sem mondtam el. – a szemei csillogtak a sós könnycseppektől. 

-          És én sem fogom elmondani. – biztatóan rámosolyogtam mire egy mély sóhajt kaptam.

-          Ma szakítottam a barátnőmmel.

-          Szegénykém… - suttogtam, de folytatta.

-          És ami ennél is rosszabb, hogy örülök neki. – gúnyos mosoly tűnt fel az arcán.

-          Oké én ezt nem értem… nem tűnsz boldognak.

-          Mert nem is vagyok az. Ezek a könnyek egy lányért vannak, aki valaki mást szeret.

-          Nem lehet, hogy rosszul hiszed?

-          Láttam. – a szemében düh égett, de az a méreg azt hiszem, mint magára irányult.

-          Az még semmit nem jelent. Mond el neki!

-          Nemet mondana.

-          Ki az a hülye, aki neked nemet mondana?! – a vigasztalásom ezúttal sem járt sikerrel.

-          Egy csődtömeg vagyok!  - arcát kezei közzé temette.

-          Liam ne. – némi hezitálás után megfogtam a kezét és elvettem az arcáról.

-          Ez nagyon gáz… - suttogta.

-          Dehogy is.

-          A lány, akit szerettem a barátomat szeretni. – elkezdett szipogni.

-          Liam, több millió lány lehet még a tiéd! – még mindig fogtam a kezét, hogy véletlenül se rejtse el újra az arcát.

-          De nekem csak ő kell.

-          Segítsek elfelejteni?

-          Hogy?

Liam szemei szinte ragyogtak. Lassan elengedtem a kezeit. Kezeimre támaszkodtam és közelebb hajoltam Liamhez. A nővérem mindig azt mondta, hogy ha egy fiú igazán szereti a lányt, akkor más csókja után is csak ő utána sóvárog. Azt hiszem ideje tesztelni az én drága nővérem elméletét.

Az egyik kezemmel támaszkodtam másikat pedig Liam arcára tettem.  Pillanatok alatt átszeltem a kettőnk közötti kis távolságot. Amint ajkaink összeértek nyelvemmel lassan körberajzoltam ajkait. Nem kellett sokáig várnom mire megkaptam a szabad utat. Magamba persze megmosolyodtam. Kezdtek kétségeim támadni az iránt, hogy Liam tényleg csak azt a lányt akarja. Gyanúm egyre csak nőtt mikor Liam ujjai a hajamba túrtak és erősen húzott magához. Bármennyire is élveztem tudtam, hogy ez csak egy baráti szívesség és, hogy amint elszakadunk minden újra a régi lesz. Azonban a levegőhiány is bekövetkezett. Liam nyakán lévő kezem a mellkasára csúszott és egy határozott mozdulattal eltoltam tőle magam.

-          Jól csókolsz. – kicsit megszédültem ezért egymásnak támasztottuk a homlokunkat.

-          Én is élveztem.

-          Most mit érzel? – kíváncsi voltam vajon bevált-e a nővérem elmélete.

-          Boldog vagyok.

-          Vagyis…? – elhúzódott és teljes testével a falnak dőlt.

-          Kell az a lány.  – lehunyta a szemét.

-          Ezek szerint tényleg szereted. – kicsit csalódott voltam, hogy nem sikerült, amit szerettem volna.

-          Mindennél jobban.

-          Akkor mond el neki.