- Bocsáss meg, de meg kell keresnem Katie-t! - váltottam témát szempillantás alatt.
- Hát persze... - zsebre vágta kezeit. - De ha már kifogásokat keresel akkor talán próbálkozz jobbal. - egy pillanatnyi ideig rám mosolygott, majd otthagyott.
Leesett az állam. Még ő vágja be a sértődöttet?! Úgy döntöttem nem érdekel. Mindkettőnknek jobb ha éljük a saját kis világunkat távol egymástól - már amennyire távol lehet két ember egy közös kiránduláson. Mind egy. Igyekeztem Katie-re koncentrálni. Nem is tartott olyan sokáig míg sikerült rálelnem. Két lánnyal beszélgetett a tengerparton. Mikor leértem Kat. bemutatott a két lánynak. Az igazat megvallva nem tűntek valami szimpatikusnak, de igyekeztem lenyelni az előítéleteimet és barátságosnak tűnni. Szerencsémre nem kellett sokáig játszanom a jó pofit. Megkérdezték hol a sátrunk és elmentek.
- Ezek meg kik voltak?
- Végzősek.
- Ők voltak a legjobbak?
- Az igazat megvallva - felemelte a mutató ujját - ők a legpletykásabbak ami annyit jelent mindent megtudhatunk tőlük. - várta, hogy megdicsérjem. Elmaradt.
- Ne haragudj, de nem látom a logikát. - elhúztam a számat.
- Jó, igen ők voltak a legjobbak. - lebiggyesztette az alsó ajkait. - Senki nem akart velük lenni és hát választhattam, vagy ők vagy a kockák! - a hátam mögé mutatott ahol két szerencsétlen srác nyomkodta minden erejével azt a pici gépet. Már nekem fájt a látvány.
- Muszáj innom! - követtem Kat.-et a piás padig ahol két srác vigyorgott rosszat sejtően
- Lehet kevertek bele valamit. - aggodalmaim nem ületek el.
- Ugyan már, csak túl sokat ittak. - barátnőm meghúzta fenékig. - Ez rohadt finom. Nem kérsz?
- Nem köszi.
Amíg Katie-re vártam, odébb sétáltam és elnézelődtem. Mindenki elvolt. A legtöbben a tenger partjánál szórakozotak. Volt olyan is aki viszont inkább a tábortűzhöz ült és beszállt a tábortűzi zenélésbe. Még a tanárok is buliztak a maguk módján. Mielőtt úgy döntöttem iszok én is, még utoljára körülnéztem a parton. Már fordultam volna el mikor a szemem megállt egy hangosan sikítozó lányon és rajta. Nik incselkedett a lánnyal. Hideg vízzel fröcskölte és néha egy csókkal hallgattatta el. Megforgattam a szemeimet, majd visszafordultam a ivós padhoz. Katie-nek nyoma sem volt. És ami még inkább megijesztett, hogy a két vicsorgó srác közül már csak az egyik rontotta ott a levegőt. Vajon...?
- Hé!
- Miben segíthetek szivi?
- Hová tűnt a barátod?
- Ne félj édesem! - végignézett rajtam - Neked is megmutatja majd azt a helyet! Ha csak nem akarod azonnal látni?! - közelebb lépett, minek hatására egyből megcsapott a tömény alkohol szaga.
- Nem kösz. - undorodva elléptem.
Egyértelművé vált számomra, hogy Kat a barátjával van valahol. Valahol... A pánik kezdett elhatalmasodni rajtam. Sietnem kelltet, de gőzöm sem volt, hogy mit csináljak. A tanárok ugyan úgy tehetetlenek lennének akár csak én, hiszen ott dalolásztak végig a tűz körül. Az egyetlen ember aki - talán - tud valamit az a becsípett barát volt. Így hát erőt vettem magamon. Most vagy soha!
- Tévedtem! Látni akarom azt a helyet. Most! - a fiú elvigyorodott.
- Tudtam, hogy visszajössz. - megfogta a csuklóm és durván elkezdett húzni maga után.
- Hol is van egyébként ez a hely? - nem szóltam egy szót sem egészen addig amíg el nem értük a sűrű erdős ösvényt.
- Még bentebb egy kicsit.
Nem voltam benne biztos, hogy tudja, hogy hol is vagyunk. Vagy ha tudja is, a visszautat is tudja?!
Mielőtt szóvá tehettem volna bizonytalanságomat, maga elé rántott és neki lökött egy fának. Kezei erősen leszorították enyéimet. Mi több. Testét is az enyémhez préselte és a nyakamnak esett. Bár a srác a nyakamon nagyon idegesített és még azt sem tudtam innen hogy lógok meg, elkezdtem nézelődni. A sötétség miatt azonban alig láttam valamit és lassan kapcsoltam. Ésszerűbb lenne előbb magamért aggódnom.
- Au.. - fogát majdhogynem tejesen belém mélyesztette miközben a nyakamat szívta.
A szívverésem a kétszeresére gyorsult. Elengedte az egyik kezével az enyémet, majd a másikkal azt is leszorította csak, hogy kigombolhassa a felsőm.
- Maradj nyugton cica. Így csak megnehezíted a dolgom. - csókjával próbált lenyugtatni én azonban nem nyugodtam meg. Sőt!
Köpni nyelni sem tudtam. A felsőmet kibontotta. Rákellett jönnöm, hogy ez bizony nem a legjobb ötlet volt tőlem. Megpróbáltam kiszabadulni a szorító kezek közül, de semmi. Még a férfiasságát sem tudtam megrúgni, mert a lábaimat is leszorította sajátjaival. Valószínűleg nem én vagyok az első aki menekülőre akarta fogni.
- Lazulj el édes. - fülembe suttogott miközben keze egyre lentebb siklott. - Élvezni fogod!
Én azonban nem hogy ellazulni, de levegőt venni sem tudtam. Könnynek eredt a szemem. Felfogtam, hogy innen ugyan én már nem nagyon szabadulok. De még valamit meg kellett próbálnom.
- Kérlek... kérlek engedj el. - kérleltem.
És ekkor egy hatalmas csattanás. Még nem is sikerült felfognom mi is történt, és a fiú a földre esett. Nagyon sötét volt én pedig kis híján szívrohamot kaptam. Mielőtt azonban még hangosabban felsírtam volna befogtam a számat és a fának dőlve lassan lecsúsztam a földre. Nem mertem elvenni a számról a kezemet, mert egyből tudtam, hogy a sírásom még ennél is nagyobb bajba keverhet. A harmadik személy azonban tudott rólam. Előre lépkedett, majd leguggolt elém. Erősem behunytam a szemeimet, nem akartam tudni ki ő. Remegtem és megállás nélkül folytak a könnyeim. Ekkor egy kéz óvatosan végigsimított az arcomon. Nem mertem megmoccanni sem, de nem is kellett, mert a titokzatos harmadik fél felhúzott a földről, majd a térdem alá karolva felemelt. A fantáziám túlságosan is működött így nem mertem arra gondolni ki is az akinek a kezében vagyok. Persze igyekeztem elterelni a gondolataimat és nem arra gondolni, hogy valami gyilkos rabol el most magának, mert akkor inkább maradnék a perverz sráccal.
- Nem kell félned, már senki sem bánt. - a hang ismerős volt. Túlságosan is.
Megengedtem magamnak egy enyhe hunyorgást, majd azt, hogy ránézzek az 'elrablómra'. A sírás elapadt és már remegni sem remegtem. Biztonságban vagyok.
- Még is hogy keveredtél ekkora csávába? És ha nem követlek? Tudod, hogy mekkora mázlid volt? Egyáltalán ... - suttogott, nehogy megijesszen.
Nem érdekelt, ha mérges. Nem érdekelt, hogy mekkora szerencsém volt, csak az, hogy itt volt. Segített mikor a leginkább szükségem volt rá.
- Felfogtál bármit is abból amit én itt mond....
- Köszönöm. - vágtam közbe. - Mindent. Köszönöm. - hozzá bújtam.
- Szívesen. - dörmögte az orra alatt megjátszott sértődöttséggel amiért nem figyeltem rá. - Egyébként miért is jöttél a sráccal?
Ekkor is esett le mit kerestem én itt. Elkezdtem ficánkolni míg Nic fel nem fogta, hogy szeretnék a lábamra állni. Letett, de a kezemet nem engedte el.
- Katie....Katie is.. bajba van. - újra elkapott a sírhatnék. Nekem itt volt Nic, de vajon vele mi van?
- Mi van Kat.-el?
- A fiúk ketten voltak. Az egyik velem volt a másik vele! Meg kell találnunk.
- Mi? Dehogy! Rosalie! - visszarántott magához, még mielőtt kiszabadultam volna a fogása alól.
Megrezzentem az érintésre.
- Katienek semmi baja! A másik fiú biztos mással ment el ugyanis Kat.-et az egyik tanár hívatta magához.
- Mi? - nem tudtam, hogy csak meg akar nyugtatni vagy tényleg a semmiért rohantam egy pedofil, erőszakos fiú kezei közzé.
- Odakint keresett... Akkor láttam meg, hogy ezzel a - hangja megkeményedett - szemétládával jössz pont ide...
- Szóval Katie jól van?
- Azon kívül, hogy halálra aggódja magát miattad, remekül.
Gondolatban gratuláltam magamnak amiért voltam olyan hülye...
- Nem tudom merre a kiút. - szerencsémre tényleg volt olyan sötét, hogy ne lássa, hogy teljesen rákvörös leszek.
- Én viszont tudom úgy, hogy ha szabad...?!
Nem tudtam mire gondol, és mivel nem hallott ellentmondást újra felkapott a kezébe.
- Mit csinálsz? - kérdeztem még inkább elpirulva.
- Kiviszem magunkat erről a helyről.
- Tudok menni a lábamon.
- Lehet, de épp elég eligazodnom, nem hogy még arra is figyeljek, hogy te épp merre csavarogsz.
Mivel sötét volt és még engem is cipelnie kellett - az utóbbi az ő kára, tudtam volna menni a lábamon - inkább csendben maradtam. Már meg sem lepődtem hogy kivezetett minket a dzsumbujból.
Még ment velem egy ideig, majd mikor már láttuk a többieket lerakott.
- Nem szeretném ha furán hangzana, de szerintem jobb ha innen...
- Persze! Köszönöm.
Lassan elindultam a tábor hely felé. Mikor már bent voltam a táborhelyen egy srác felkiáltott:
- Itt van!
- Itt van Rosalie! - egy másik is felüvöltött.
Alig telt el pár pillanat Katie könnyes szemekkel rohant felém.
- Mégis hol a francba voltál?
Sírni tudtam volna, de már nagyon fájt a szemem így igyekeztem visszafojtani a könnyeimet.
