16. Fejezet ~Túlságosan szeretlek... ~

"kis" késés után újra itt.. :$$ Jó olvasást, ha még ezek után is olvastok.. :$ <3 

Harry szemszöge:

A kirobbanásom után nem tudtam figyelni semmire csak arra, hogy minél messzebb legyek a háztól. Liamtől és Rosalitől. Csak hajtottam, de a végén már azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Bár az izgatott akkor az egyik legkevésbé, ezért bementem az egyik kocsmába. Miután leadtam rendelésem – és azt el is fogyasztottam – fejemet a bárpultnak döntöttem. Vajon lenne értelme most csinálni bármit is? Kérdőre vonni Rose hűtlenségég? Vagy én vagyok a baj az egész ’láv storyban’ és hagynom kéne őket?

-          Hozhatok még egy kört? –szakított ki a gondolatmenetemből a pultos.

-          Igen! Legyen szíves!   - emeltem fel a homlokomat.

-          Nem nézel ki valami jól. – a srác velem egyidős lehetett.

-          Most csalt meg a barátnőm.

-          ÍÍ – húzta a száját. – Az elég nagy gáz… és legalább tudod kivel? – tolta elém a poharat.

-          Az egyik legjobb haverommal. – ujjammal az üveg száján körözgettem miközben bámultam a tartalmát.

-          Pf.. – kuncogott magában. – Az szép.

-          Nekem mondod? Azt sem tudom, most mit csináljak.

-          Van egy hely… - körbenézett, hogy látja-e a főnöke, hogy munka helyett velem beszélget. -  A világ legszebb csajai vannak ott! Hidd el, elfelejted a barátnőd hűtlenségét. – tolta elém a címmel ellátott papírt. – És most bocs, de mennem kell dolgozni. – észre sem vettem, hogy elment, addig bámultam a fecnit.

Úgy néztem, mint aki azt várná, hogy megszólaljon. De nem történt semmi ezért egy nagy sóhaj után letettem az italok árát a pultra, majd némi eligazítással eljutottam a klubba. 

A srácnak igaza volt, szebbnél szebb lányok mászkáltak fel s alá falatnyi ruhákban. Hátra mentem a V.I.P helyiségre ahol pár kőr alkohollal engedtem gátlásaimon. Beültem egy székbe és szemeztem az egyik számomra szimpatikus lánnyal. A lány huncutul vigyorgott, majd csábító mozdulatokkal felém sétált.

-          Szia. – néztem az ölemben elhelyezkedő szépséget.

-          Szia! Hogy hívnak? - vigyorogtam.

-          Abby. – fel, le kezdett csúszkálni az ölemben, amivel teljesen felvillanyozott. – Téged?

-          Harry. – nyögtem ki nagy nehezen.

-          Lazíts! – súgta a fülembe, majd a szám után kapott.

Már egész jól elvoltam, egészen addig, míg be nem csuktam a szemem. Gondolataimba Rose jelent meg. A mosolygós arca, azok a pillanatok, amikor megpróbáltam elcsábítani és ő sorra kikosarazott. Bármennyire is megbántott én nem tudtam ugyan ezt tenni vele. Szégyelltem magam, de erőm már nem volt leállítani a lányt.

-          Abby. – köhögött egy lány szándékosan mellettünk.

-          Hm? – szállt le az ajkaimról végre. Felém fordult a lány.

-          A házigazda küldi. Reméljük, jól érzi magát. – rám vigyorgott miközben egy poharat nyújtott felém tele vodkával. Közben Abby-t elküldte.

-          Köszönöm. – meghúztam, majd visszaadtam a poharat. 

El se jutott a tudatomig, hogy elment, mert egyből elsötétült minden.

***

A szemeim még vissza-visszacsukódtak, de úgy éreztem korántsem érzem magam olyan fáradtnak és bambának, mint nem rég. Körbenéztem, hogy megbizonyosodjak hol létemről. 

A szobámban voltam.

-          Mi a...? – lassan kikeltem és próbáltam esés nélkül lejutni a földszintre. Megpillantottam Zayn-t aki éppen valami mikulás sapkát húzogatott a fejére.

-          Harry! – köszönt rám.

-          Mit keresek itt? 

-          Hol itt? Itthon vagy!

-          Nem akarok itt lenni. – szögeztem le.

-          Akarsz enni valamit?

-          Nem… el akarok menni. – már a szemeimmel kerestem a kocsi kulcsot, de hiába.

-          Ne keresd! – Zayn szinte olvasott a gondolataimban. – Lou kölcsönvette. – vigyorgott.

-          A többiek hol vannak? – akkor is tűnt fel, hogy a ház egész csendes.

-          Elmentek vásárolni az ünnepek miatt. Nem sokára itthon lesznek. - amint ezt kimondta az ajtó nyitódott.

Az első ember, aki belépett az Liam volt! Mikor észrevett, lefagyott a mosoly az arcáról, mint ha erősen szégyellte volna magát.

-          Ch.. – hátat fordítottam és felmentem az emeletre.

Bezártam magam mögött az ajtót és ledőltem az ágyra. Miközben tervezgettem, hogy hogyan is szökök, majd meg, megcsörrent a telefonom.  Feltápászkodtam és megnéztem a készüléket. Több mint 10 hívásom érkezett csak Rosalitől. Plusz még egy üzenet is.

„Nem tudom, hogy hol vagy, kivel vagy éppen, hogy mit csinálsz és nem is érdekel addig, amíg jól vagy… kérlek… ha még nem is veszed fel, de legalább üzenj, hogy megkaptad-e vagy… vagy bármi… Harry hiányzol… „

Nem tudtam mit mondjak.. Csak néztem a kijelzőt és erősen rágódtam, hogy fel ne hívjam… végül még sem sikerült és a zöld gomb után nyúltam.

-          Harry? – hallottam egy kétségbeesett, sírós hangot.

Nem válaszoltam.

-          Harry te vagy az? Kérlek, válaszolj, ha igen… - szipogott.

-          Igen. – suttogtam.

-          Úr Isten Harry! Jól vagy? Hol vagy? Tudod, hogy ránk hoztad a frászt?

-          Megijedtél? –még mindig suttogtam.

-          Ch… - szipogott egy nagyot. – Miért? Nem kellett volna?

-          Ne tudom... ezért kérdem.

-          Harry mi ütött beléd? Sőt… mi ütött belétek? Miért vagytok ennyire rejtélyesek? Történt valami? Csináltam valamit?

-          Talán. – hangom még mindig halk volt, de annál mélyebben hatott.

-          Mi? Mit?

-          Ezt nem telefonon kéne megbeszélnünk… - ezzel letettem. A beszélgetésünk alatt egy egész jó tervem sikeredett a szökést illetően. A fenti teraszon van egy kis létra, amit ha ledobunk, lelehet rajta menni… még Lou-val vettük annak idején…

Miután lemásztam és sikeresen kijutottam – észrevétlenül – a kertből is, hívtam Roset.

-          Haló? – hangja reménykedő volt.

-          Találkozzunk a parkban.

-          Rendben…

-          Szia. – az utolsó szónál, majdnem megkönnyeztem, de igyekeztem férfiasan tűrni a fájdalmam.

Néhány nyugodt perc után hívtam egy taxit. A park előtt kitett, majd onnantól sétálva mentem tovább. Sok boldog pár volt a parkban és hazudnék, ha azt mondanám nem akartam volna én is ilyen lenni. Leültem a fűbe, majd hátrafeküdtem és az eget kémleltem. Mi lesz, ha most lesz vége? Mit csinálok? Ezek után képtelen lennék, onnan folytatni ahol most vagyok… Egy lány miatt vesztem össze Liammel akire talán örök életemben haragudni fogok… Mi lesz így a bandával?

-          Ez nem igaz… – rejtettem el az arcomat a kezemmel.

-          Szia, Harry. – egy halk hang volt az, aminek a hatására a kezek lehullottak az arcomról.

-          Rose. - felálltam és a pillantását kerestem, de nem nézett rám. A földet tanulmányozta.

Felemeltem az állát, hogy szemeibe tudjak nézni, de ekkor teljesen elképedtem. A szemei vörösek voltak és kissé fel is voltak dagadva a sírástól.

-          Rose… - elmosolyodott, de arca két oldalán nedves könnycseppek folytak végig. 

-          Sajnálom. – kezével nyúlt, hogy letörölje azokat, de megállítottam.

-          Miért sírsz?

-          Mert tettem valamit… és megbántottalak vele és még csak azt sem tudom, hogy mit. – haboztam kicsit. - Harry, mit csináltam? – nézett rám barna szemeivel, amik a fájdalomtól csillogtak.

-          Nem biztos, hogy el akarom mondani. – néztem a távolba.

-          Harry kérlek. – próbálta visszairányítani a figyelmemet magára, de nem akartam rá nézni. – Harry! – hangja feljebb emelkedett és látszott, hogy innen nincs visszaút.

-          Lefeküdtél Liammel… - még mindig nem néztem rá, de ekkor nálam is elszakadt valami…

Erősen összecsuktam a szememet, hogy visszatartsam könnyeimet, de azok még is lefolytak. Viszont látni akartam, hogy mit reagál Rose ezért ránéztem.

A döbbenet az ő arcán is megjelent. Nem lélegzett, nem vett levegőt csak engem nézett. 

-          Ez nem lehet.

-          Pedig igaz! Ő volt az első Rose, gratulálok igazi nő lettél. - gúnyolódtam.

-          Harry kérlek, ne mond ezt! – a könnyek szaporábban folytak az arcán.

-          De ez az igaz Rose! - hangom egyre veszekedősebben csengett.

Farkas szemet néztünk, ő pedig egyre sápadtabb és sápadtabb lett.

-          Rose… minden rendben? - úgy tűnt mindjárt elvágódik.

Erősen megfogtam a kezét a mellkasomra húztam és erősen átkaroltam a derekánál. Megbántam, hogy ráförmedtem... hiszen nem is volt magánál! 

-          Rose. – szólogattam, mert éreztem, hogy lassan már csak én tartom a testét.

Rose szemszöge:

Harry amint kimondta, hogy „nő lettél”… hogy tehettem? Így már értem miért vesztek össze a fiúk és, hogy Zayn miért fél a csapat feloszlása miatt… miattam! Mert én mindent elszúrtam. Mert egy rossz picsa voltam, aki összefeküdt mással még úgy is, hogy nekem volt barátom! Harryvel farkasszemet néztünk én pedig egyre jobban szégyelltem magam…

A Föld vonzó ereje egyre erősebbnek bizonyult. Éreztem, hogy a lábaim elnehezednek.

-          Rose… minden rendben? – még ő aggódik értem? Hiszen én bántottam meg őt!

Hogy lehet mégis ilyen elnéző velem? Szánalmas vagyok. Pf.. nem érdem meg őt.

-          Rose. – Harry erősen fogott, valószínűleg ő is érezte, hogy én már nem nagyon tartom magam.

-          Sajnálom Harry. – pusziltam meg a mellkasát miközben próbáltam tartani magam.

-          Semmi baj. – erősebben szorított.

-          Dehogynem baj… te bíztál bennem én meg… - hirtelen Harry közbeszólt.

-          Elég! Nem voltál magadnál, tudom, hogy te ilyet nem tennél szándékosan. – megfogta az arcomat és közelebb húzta magához.

Pár percig csak egymás homlokának dőlve pihentünk, majd mikor már, úgy ahogy visszanyertem az egyensúlyomat, kinyitottam a szememet.

-          Miért vagy velem ilyen elnéző?

-          Mert szeretlek... – óvatosan megcsókolt, amit én viszonoztam is.

-          Még így is?

-          Ezt hogy érted?

-          Hogy már „nő” vagyok Liam által... – Harry szavaival éltem, akinek hatására megrándult az arca.

-          Nem hiszem, hogy magadnál voltál, mellesleg túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elveszítselek.

-          Szeretlek! – mondtam ki életemben először úgy a szót, hogy tudatában is voltam a jelentésével.

-          Én is szeretlek Rose! 

15. Fejezet ~Vége...~

Először is sajnálom a hosszú kihagyást de sajnos több a tanulnivaló, mint én azt szeretném és ezáltal az időm is kevesebb. Ennek ellenére remélem tetszeni fog az új fejezet. :)) Ha nem nagy kérés kérhetnék pár komit? Csak hogy tudjam érdemes-e írni vagy akkor már hagyjam az egészet... Előre is köszönöm és jó olvasást! xx

- Úgy érted engem és…
- Igen. Téged és Rosalit.
- Basszus. – lehajtottam a fejemet a hideg pultra.
Harry szemszöge
A reggel borzasztó volt. A fejem majd szétszakadt és minden kis zaj a 1000x nagyobbnak tűnt. Felálltam a nagy kanapéról, majd igyekeztem a fiúk hangja felé, a konyhába menni. Nem mondom egyszer-egyszer erősebb volt a föld vonzása, mint kellett volna, de sikeresen eljutottam az ajtóig ahol aztán megtámaszkodtam. Nem vettek észre én pedig mikor már nyitottam volna a számat, Liam mondott éppen valamit Zaynnek.
- Harry meg fog utálni. – Liam hangja gyötörten hangzott.
- Dehogy fog…
- Te is tudod, hogy de. Cserbenhagytam.
- Ugyan már. Részegek voltatok.
Nem értettem miről beszélnek ezért köszöntem:
- Sziasztok.. – zavartam meg a beszélgetésüket.
- Harry?! – Liam képedt arca mindent elárult.
- Miért is fogok haragudni? – próbáltam komoly arcot vágni.
- Harry… - kezdte lassan – bár tudom, hogy erre nincs mentség, de tegnap kicsit többet ittunk a kelleténél és én és Rosali… szóval az, hogy… megtettük. Harry nagyon sajnálom, tudom, hogy a barátnőd és, hogy amit tettem az elfogadhatatlan.
- Te megdöntötted a barátnőmet? – ha a másnaposság miatt padlón voltam, akkor emiatt a halálomon. – Szóval ennyit ér a barátságunk?
- Nem én…
- És én még téged vigasztaltalak Daniella miatt… Erre ment ki az egész? Ez volt a cél? – ordibáltam.
- Nem! Dehogy! – védekezett.
Borzasztóan dühös voltam. A testem remegett az idegességtől. Úgy éreztem cserbenhagytak. Hogy volt képes? Ennyit ért a barátságunk? A percek, amiket együtt vívtunk meg a karrierünk során? És akkor még nem is volt szó Rose-ról.
- Harry. Ittatok! Elkerülhetetlen volt, hogy valami hülyeséget csináljatok. – Zayn igyekezett nyugtatni bár bevallom nem sikerült.
- Még őt véded? – csattantam fel.
- Dehogy is. Én csak azt mondom, hogy részben a pia miatt volt.
- Na, ez az! Részben!
- Igazad van Harry! – állt fel Liam. – Hibás vagyok! Felelőtlen voltam és ezzel csúnyán becsaptalak. Hidd el sosem éreztem még ennyire szarul magam, mint most. Tudom, hogy nem kérhetek olyat, hogy bocsájts meg, de Rose-t ne hibáztasd. Ő még nálam is többet ivott.
- Hogy lehetsz ekkora rohadék?
Úgy éreztem eljött az idő, amikor muszáj elmennem, mert különben valami olyat csinálok, ami nagyon komoly bajokat von maga után. Így hát hátat fordítottam és kifele menet felkaptam a kocsi kulcsokat.
- Harry hová mész? – Zayn követett láthatóan aggódott.
- El. – dünnyögtem a cipőm felvételénél.
- De hová?
- Nem tudom, de el kell mennem.
- Mikor jössz?
- Nem tudom. – és számomra itt véget ért a beszélgetés. Kivágtam az ajtót a helyéről és bevágtam magam a kocsiba. Ráadtam a gyújtást, beindítottam a motort és már nyomtam is a gázt. Nem érdekelt lát-e rendőr vagy nem. Hadd lásson! Akár még le is tartóztathat. Lesz@rom...
Rose szemszöge
Egy kedves kis szobában ébredtem, aminek fehérek voltak a falai. Kipihentnek és vidámnak éreztem magamat. Nem fájt a fejem annak ellenére, hogy semmire sem emlékeztem az előző napból. Ez a nagy gond nálam... Nálam nem úgy hat az alkohol, mint másnál. Nekem nem jelentkeznek a másnapossággal járó gondok, de pechemre sajnos nem bírom az alkoholt. Elég egy kevés és már azt sem tudom, hol vagyok, kivel és mit csinálok.
Lesétáltam a lépcsőn, de sajnos odalent koránt sem volt olyan felhőtlen a hangulat, mint a fejemben.
- Mi történt? – kérdeztem suttogva Zayntől aki mutató ujját a szája elé téve közeledett felém, majd elvezetett egy csendesebb helyre.
- Harry elment. – az arca eltorzult a fájdalomtól.
- Mi? – hangom kicsit elcsúszott.
- Reggel összevesztek Liammel és azóta nem lehet elérni. Gőzünk sincs, hogy hol van.
- Min vesztek össze?
- Ki tudja… - vonta meg a vállát.
- Nem lehet, hogy hazament?
- Nem. Hívtuk a nővérét, de semmit sem tud róla. Mellesleg a telefonját sem vitte. Louis vagy 5x hívta, mire leesett nekünk, hogy itthon van.
- És Liam?
- Összecsúszott… - Zayn hangja megremegett, pedig suttogott. – Vége…
- Mi? Dehogy! Ilyet ne mondj Zayn. Ti mindig kibékültök.
- Ennyire még sohasem vesztünk össze. Félek, hogy Harry elmegy.
- Nem fog. – átöleltem Zaynt és míg visszaölelt és a nyakamba túrta az arcát éreztem, hogy valami nedvesség itatja át a felsőmet. Sírt. – Zayn higgy nekem! Minden rendbe jön. – eltoltam, hogy az arcába nézhessek. – Visszajön. - próbáltam mosolyogni, de elég műre sikeredett.
Bólogatott, majd visszamentünk a fiúkhoz. A nappaliba érve megláttam Loust aki egyfolytában telefonált miközben járkált fel s alá. Niall a szemével követte barátját és próbált valami hasznosítható szöveget kivenni a beszélgetésekből. Liam pedig… ő a sarokban ült. Összekuporodva bámult maga elé. Szemei felduzzadtak a sírástól, mellesleg a sós könnyek még ki is pirosították azt. Arca komor és még is érzékeny. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt ideg összeroppanást kap. Indultam volna megvigasztalni, de akkor Zayn ujjai a csuklómra fonódtak.
- Inkább ne. Nem hiszem, hogy ez most jó ötlet.
- Valakinek tartani kell benne a lelket.
- Majd én tartom. Szerintem jobb, ha hazamész. A szüleid biztosan aggódnak már. – még válaszolni sem tudta mikor folytatta. – Hé Niall! – szólt a szöszinek mire az felénk kapta a fejét. – Hazavinnéd?
- Persze. – bólintott egyet, majd felállt a kanapéból. – Gyere. – átkarolta a kezemet és maga után húzott.
Zayn szemszöge
Liam teljesen romokban hevert, Harry pedig elment… Meglátásom szerint a banda az utolsókat rúgta. És belesem akartam gondolni, hogy ez mind egy lány miatt… Egy lány miatt, aki ara sem emlékszik mit tett… aki azt sem tudja, hogy Harry miatta ment el és Liam miatta ül a sarokba teljesen kifordulva ezzel önmagából.
- Liam kelj fel. – nyújtottam neki a kezemet.
- Minek? Jobb, ha nem csinálok semmit és nem állok senki útjába… így legalább nem rontok el semmit.
- Liam hagyd abba! Nem a te hibád! És ha az is, akkor is megtörtént! Ezt már nem tudjuk meg nem történté tenni.
- És szerinted csak ez a baj? Az, hogy én magamat hibáztatom? Harry ki tudja, mit csinál, az én megfontolatlanságom miatt, ki tudja, mit csinál majd Rose-val?
- De ez akkor sem segít! Meg kell keresnünk Harryt!
- És még is hol kezdjük?
- Van pár ötletem. – farkasszemet néztünk, majd végül elfogadtam a kezét.
**
Zayn beszélt pár emberrel, majd elindultunk különféle szórakozóhelyekre.
- Szerinted itt lesz? – egy ismert sztriptíz előtt parkoltunk le.
- Tom azt mondta itt volt nem rég.
- Tom?
- az egyik barátom. Vagy akár mondhatjuk a bár tulajdonosának is. – Zayn csak vigyorgott nekem meg felfordult a gyomrom.
- Inkább menjünk. – csaptam be magam után a kocsiajtót.
Az ajtót két torony őrizte akik Zaynt szinte családtagként köszöntötték. Amint oda bejutottunk tovább mentünk a VIP részlegbe, amit szintén két kigyúrt gorilla tartott elzárva a nyilvánosságtól. Jobban paráztam, mint kellett volna ugyan is Zayn ezen is bejuttatott minket.
- Mond, milyen sűrűn jársz te ide? – kérdeztem a VIP részleg ajtajában.
- Elégszer ahhoz, hogy megismerjenek. – megigazította a ruhája szegélyét majd elindultunk a színpad felé.
A lányok ide-oda mászkáltak falatnyi ruhákban. Egy férfi fantáziája ilyenkor beindul, de én valahogy most még is hányingert éreztem. Nem tetszett, amit látok. És az sem tetszett mikor megláttam Harryt az egyik székbe, akit egy idegen – legalább is számomra az – lány csókolgatott.
- Mit tettem? – Zayn is odakapta a fejét.
- Rendbe hozzuk. – a pulthoz sétáltunk ahol Zayn kért egy „különleges” italt.
- Bedrogozzuk magunkat? – értetlenkedtem.
- Először is ez nem drog. – javított ki. – Másodszor pedig nem nekünk lesz, hanem Harrynek. – elvette az italt, majd odasétált egy lányhoz, aki az innivalókkal mászkált és megkérte, hogy juttassa el Harryhez úgy, hogy ő ne tudja, kitől van. A lány megtette, amit kértünk így már csak várni kellett.
- Mire is várunk most?
- Mindjárt meglátod. – nem telt 10 percbe sem és Harry kidőlt.
- Vigyázz Harryre én addig szerzek egy őrt.
Tettem a feladatomat, majd mikor megjött a segítség kivitte az autóba.
- Kösz George. – Zayn egy kisebb köteg pénzt nyomott a srác kezébe, aki hálásan vigyorogva elment. – Mehetünk?
- Ez mi volt?
- Megköszöntem a segítségét.
- Nem az. – ráztam a fejemet. – Ez a terv? Mint akinek már komoly rutinja van ebben…
- Ki tudja… talán van.

14.Fejezet ~Első...~

Miközben Rose nyakát kényeztettem éreztem, ahogyan az alkohol nálam is kezd hatni.

- Liam. – nyöszörögte.

- Igen? – azonnal feltápászkodtam, hogy láthassam az arcát.

- Én még… szóval én…  - rákvörösre pirult. Gyönyörű volt, mint mindig.

- Tudom. – suttogtam egy érzéki csók után. – Vigyázok rád, ne félj.

Kezemmel óvatosan végigsimítottam tökéletes alakján, majd csókunk közben elkezdem óvatosan megszabadítani a ruháitól. Kezemmel bejártam teste minden egyes szegletét, majd a mellein megálltam. Kéjesen nyögött csókunkba minek hatására mosoly húzódott az arcomon. Miközben én melleivel játszottam, átkarolta a nyakamat és a hajamba túrt. Torkomból felszakadt egy halk nyögés. Kezem továbbra sem maradt tétlen és ekkor ő is erőt nyert. Kezeivel férfiasságomat kezdte izgatni. Halkan morogtam a vágytól, mire ő folytatta. Kibújtatott a pólómból, majd szenvedélyes csókra váltott. Fordított helyzetünkön és ezúttal ő került fölém. Egy percre megállt és a hasamon kirajzolódó halvány kockákon húzta végig ujjait. Míg ő testemet –mondhatni- csodálta, átfordítottam magunkat és ezzel ismét én kerültem felülre. Nyakára vetettem magam és óvatosan szívni kezdtem azt. Halk nyögések hagyták el száját, ami csak még jobban ingerelt. Haladtam lefelé. Az egész felsőtestét végigcsókoltam, egy kis szegletet sem hagytam ki. Levegőjét egyre szaporábban vette, kezeivel az ágyneműbe kapaszkodott. Miután megszabadítottam az utolsó ruhadarabtól is combjait kezdtem simogatni. Izgatni kezdtem csiklóját mire esősebben szorította az ágyneműt.

- Ez most lehet, hogy nem lesz kellemes…  - suttogtam.

Két ujjamat felhelyeztem és pumpálni kezdtem. Nyögései szaporábbak lettek. A folyamatot meg nem szakítva tértem újra ajkaihoz. Nyögésit csókunkkal tompítottam.

- Liam… azt hiszem… - nem mondta ki, de tudtam mi jön. Gyorsítottam a tempón, míg hangos sikítással a tudtomra nem adta, hogy elment.

- Biztos akarod? – homlokunkat egymásnak támasztottam.

- Igen… akarlak.

- Rendben. – Az éjjeli szekrényemhez fordultam elővettem egy gumit, majd megszabadítottam magamat a felesleges ruhadarabokról.

- Liam… - nyúlt a kezem után.

- Igen szerelmem. – gyengéd csókot adtam szájára.

- Nem kell gumi. – suttogta.

- Rose…

- Létszíves! Az elsőt e nélkül szeretném. – nem érdekel semmi csak, hogy boldog legyen.

- Ahogy szeretnéd. – lassan a bejárathoz pozícionáltam magamat, de akkor megálltam.

Három dolog merült fel bennem hírtelen. Az egyik az árulásom, ami lehet, hogy egy élten át kínozni fog és a másik, hogy Rose-t is ebbe a helyzetbe hozom. Bár már a józan eszem felét elvesztettem – hála a későn ható piának-, de a harmadik – és egyben utolsó – dolog, ami jelen pillanatban piszkált azaz, hogy talán nem nekem kellene elvennem Rosetől az első élményt.

- Rose talán… talán ezt nem kellene.

- Mi? Liam, ne. Én teljesen biztos vagyok benne. Akarom. Akarlak. – ismét elkapott, azaz érzés, hogy teljesen józan. Pedig nem volt az. Koránt sem.

- Jó, de… lehet, hogy fájni fog.

- Nem baj.

- Szeretlek. – nem tudott válaszolni, mert ekkor beletoltam magam.

- Ohh. – halkan nyögött, de láttam rajta, hogy nagyon fáj neki.

- Rose… én nem akarlak bántani. Úgy sajnálom. – elindultam kifelé belőle, de megállított.

- Liam ne. Nem lesz… nem lesz baj, csak adj… adj egy kis időt, míg megszokom. – lehunyta szemeit és igyekezte visszatartani a könnyeit.

- Akármennyit.

Egy kis idő után ismét megpróbáltuk.

- Ha csak egy kicsit is fáj… ha meg akarsz állni… szólj! – bólogatással adta tudtomra, hogy érti mit mondok.

Lassan mozgattam magamat benne lehetővé téve, hogy megszokja méreteimet, majd egyre gyorsabban. Örömmel láttam, hogy már nem csak nekem öröm az együttlét.

- Gyorsabban Liam. – kérlelt.

Gyorsítottam, de nem mertem nagyon gyorsan, mert féltem baja esik.

- Liam… még…

Teljesítettem kérését és rákapcsoltam. Orgazmusa előtt a nevemet ordibálta, amivel engem is magával sodort.

***

Reggel erős fejfájással ébredtem. Egészen addig, míg le nem értem a földszintre, gőzöm sem volt, hogy mit csináltam az este. Tegnap este Rose-t – miután elaludt – lehoztam és Harry mellé fektettem. Hátha ezzel elfelejtem mit is tettem. De nem...

- Basszus. – káromkodtam a lehető leghalkabban. – Ne ne ne ne … - siettem a konyhába, majd

gyorsan bevettem néhány fejfájás csillapítót és leültem gondolkodni. Az agyam folyamatosan járt. Gondolatmenetemből akkor szakadtam ki mikor Zayn belépett a konyhába egy kajás zacskóval a kezében.

- Liam!! – nagy vigyor terült el az arcán.

- Halkabban Zayn, szétrobban a fejem. - kezeimmel befogtam a fülemet.

- Bocsi.  Milyen volt a tegnap este? – ledobta elém a zacskót, majd leült a velem szembe lévő székre.

- Jó. – igyekeztem nem figyelni rá.

- Csak jó? - amint az utolsó szót is kimondta megállt bennem az ütő.

- Mond csak Zayn... Miről beszélsz?

- Láttalak titeket Liam.

13.Fejezet ~Valami, amit nem szabadna~

-          Harry állj le. Légy szíves!  - elhúztam a fejemet és a mellkasának támasztottam.

-          Most miért? Tudom, hogy te is szeretnéd.

-          Nem!

-          Rose… - felemelte az államat ezzel kényszerítve, hogy ránézzek.

-          Neked ott van Ashley.

-          Ashley csak egy ürügy. – lassan a fülemhez hajolt, éreztem egyenletes szuszogását a fülemnél. – Csak féltékennyé akartalak tenni vele. És talán… - lassan elkezdte csókolgatni a nyakamat ezzel kínozva engem. – Be is vált.

-          Talán. – hangom remegett, szememet lecsuktam.

-          Akkor… - homlokát az enyémnek támasztotta. – Mit szólnál egy randihoz?!

-          Nem. – szemeim még mindig csukva voltak.

-          Nem?!

-          Veled ellentétben én nem élvezném a reflektorfényt.

-          És ha hozzánk mennénk?

-          Rendben, de… - elvörösödtem, majd lesütöttem a szememet.

-          Jó leszek, ígérem! – megpuszilta az orrom hegyét, majd összefűzte ujjainkat. – Gyere.

-          Ashley-vel mi lesz? – feltűnően sokat említettem Ash.-t, de nem véletlenül. Biztosra veszem, hogy megbosszulja még a homlokát, és ha még az is kiderül, hogy a barátja csak ő általa akart megszerezni engem…

-          Mi lenne vele?

-          Nem látogatod meg?

-          Nem. – betessékelt az autóba, majd beszállt mellém.  

***

Miután kisegített az autóból sietős léptekkel indultam a házuk bejárata felé.

-          Ennyire félsz, hogy észrevesznek? – Harry a maga lassúságával becsukta a kocsiajtót és mellém sétált.

-          Igen. – toporzékoltam.

-          Harry!!!! – üvöltött egy csapat tini lány.

-          Mennybe! Mindjárt megyek. – kinyitotta az ajtót betessékelt, majd adott egy csókot.

-          Mit csinálsz?

-          Adok néhány autógrammot. – becsukta előttem az ajtót.

-          Remek. – suttogtam magamnak.

-          Rose? – a hang irányába fordultam, ami most Liam volt.

-          Liam… szia. – integettem.

-          Mit csinálsz te itt? – a kezében éppen egy gitárt tartott.

-          Harry-vel jöttem, csak őt letámadták odakint a csajok.

-          Harry-vel? – arca elsötétedett.

-          Aha.

-          Remek. – hangjából némi fájdalmat véltem felfedezni.

-          Egyébként mizujs? Hogy állsz a lánnyal? Összejöttetek már? – nem jutott jobb eszembe és a témát is terelni szerettem volna.

-          Ami azt illeti… - lesütötte a szemét. – Lemondtam róla.

-          Mi? Mikor?

-          Nem rég.

-          Miért?

-          Mert rájöttem, hogy nem működne. Én őt szeretem ő pedig mást…

-          Oh… Sajnálom.

Tényleg sajnáltam, de nem tudtam mit mondhatnék… Ha azt mondom, megértem koránt sem mondok igazat, mert gőzöm sincs milyen érzés lehet. Még úgy sem, hogy tudom, nem jó.

-          Na! Itt vagyok! – kivágódott az ajtó. –Szia Liam!

-          Szia, Harry! – halványan elmosolyodott.

-          Minden oké?

-          Nem igazán…

-          Mi a baj? – Harry aggódva lépkedett barátja felé.

-          Szakítottam Daniellával.

-          Mi? Hogy, hogy?

-          Mindegy, nem szeretnék róla beszélni.

-          Oké… mi lenne, ha legurítanánk egyet, kettőt?

-          Jó ötlet. – Liam beleegyezett, majd elindult a ház belseje felé.

Kíváncsian néztem Harryt, hogy vajon tényleg nem tudott-e erről eddig vagy csak a fiúk erre fogják Liam eredeti baját. De nem… Harry most hallotta erről először.

-          Daniella Liam barátnője volt. – magyarázta miközben levettük a cipőnket.

-          Áh… értem. – próbáltam úgy tenni, mint akinek ez teljesen új.

-          Két évig voltak együtt, de nem tudom mi történhetett. Szegény Liam. Biztos teljesen összetört. Fel kell vidítanunk.

Közben mi is elindultunk a konyha felé. Liam már a pultra pakolt néhány alkoholos üveget, de úgy tűnt még mindig keres valamit.

-          Elővennéd a poharakat?

-          Persze. – Harry a szekrényből kivett 3 poharat, majd letette őket a pultra.

-          Na, végre. – Liam kimászott a boros szekrényből.

Felénk fordult és lecsavarta az abszint tetejét. Öntött mind hármunknak, majd egyszerre meghúztuk. Nem tudom miért ittam meg… Nem vagyok az a fajta, aki jól bírja az alkoholt, főleg az ilyen erőset.

Liam szemszöge:

Mikor Rose azt mondta, hogy Harry-vel jött… összeomlottam.  Szeretem Harryt, de nem való neki Rose. Ő hozzám való… Fogadni mernék, hogy én jobban megbecsülném.  Az ivászat sem az én műfajom, de ezt most nem bírtam ki. Muszáj volt kiütnöm magam. Persze nem úgy, mint Harry... Ő már a fotelban alszik kezét-lábát eldobva. Miután meghúzta az abszintot alig néhány percre rá, már dölöngélt, énekelt és végül kidőlt. Szegény srác nem bírja a piát. De Rose se nagyon. Bár igaz, hogy ő még áll a lábán, de már ő sem igazán önmaga.

-          Berúgtam. – röhögött. Mindenen röhögött az alkohol miatt.

-          Látom. – támaszkodtam a pultnak.

-          Nem úgy nézek ki, mint –huk- aki boldog. – megint elröhögte magát.

-          Nem is vagyok az.

 Engem miért nem ütött ki? Én miért nem tudok röhögni? Nem lehet, hogy én még mindig józan vagyok…

-          Miért? – kuncogott.

-          Mert nem szeret, akit én szeretek. – egy percre úgy tűnt Rose érti, mit jelentenek a szavaim és már nincs a pia hatása alatt, de ekkor ismét elröhögte magát.

-          Igen? –huk- Akkor kapj el! – elrohant fel az emeletre.

-          Rose! El fogsz esni... – kiabáltam utána. Hiába.

El sem hiszem, de nagyon gyorsan futott. Néha majdnem elhasalt, de végül is sikerült gyorsabban feljutni az emeletre, mint nekem.

-          Rose hol vagy?

-          Ez tök jó! – vigyorgott.

A hang irányába fordultam és azt láttam, hogy Rose éppen a korláton hajol ki. Már szinte annyira, hogy kiesik.

-          Rose! – üvöltöttem riadtan.

Szerencsére időben sikerült elkapnom a csuklóját és visszarántani.

-          Engedj el –huk-  Liam! – duzzogott.

-          De akkor nem csinálod ezt többet. – elengedtem a csuklóját.

-          Ígérem. – lábujjhegyre állt és a szemembe nézett.

Mielőtt bármit is tehettem volna berohant a szobámba.

-          Rose! – követtem.

-          Puha az ágyad! – megint röhögcsélt.

-          Örülök neki. – léptem be én is a meghitt helyiségbe.

Még így is… Ő volt a legszebb lány számomra. A gödröcskék, ahogy elmosolyodott, a szemei, ami pajkosan égett. Azt hiszem menthetetlenül beleszerettem.

-          Ez mi? – a párnám alól előhúzott egy képet. Egy képet, amin ő volt.

-          Semmi. – gyorsan oda siettem, de nem sikerült kivenni a kezéből.

-          Ez én vagyok! – ezúttal nem nevetett, csak felült az ágyon.

-          Rose én… - az ágy végéhez sétáltam. – Rose el akartam mondani…

Mielőtt befejeztem volna a mondatot Rose megfogta a pólóm szélét és magához húzott. Vadul csókolt és én nem ellenkeztem. Éreztem, ahogyan forróság önti el a testemet. Boldog voltam, de közben szégyelltem is magamat. Harry a barátom… nem tehetem ezt vele.

-          Rose…

-          Szeretlek Liam. – nyakam köré tekerte karját, majd hátra dőlt az ágyon, miközben engem is húzott magával.

Amint kimondta azt, hogy szeretlek… újra úgy éreztem, hogy élek. Ezúttal én csókoltam őt! Először megnyaltam alsó, majd felső ajkait. Amint megkaptam a szabad utat nyelveink szinte csatát vívtak egymással. Mikor elszakadt tőlem levegőhiány miatt, a nyakát, vállait, kulcscsontját kezdtem el csókolgatni.