13.Fejezet ~Valami, amit nem szabadna~

-          Harry állj le. Légy szíves!  - elhúztam a fejemet és a mellkasának támasztottam.

-          Most miért? Tudom, hogy te is szeretnéd.

-          Nem!

-          Rose… - felemelte az államat ezzel kényszerítve, hogy ránézzek.

-          Neked ott van Ashley.

-          Ashley csak egy ürügy. – lassan a fülemhez hajolt, éreztem egyenletes szuszogását a fülemnél. – Csak féltékennyé akartalak tenni vele. És talán… - lassan elkezdte csókolgatni a nyakamat ezzel kínozva engem. – Be is vált.

-          Talán. – hangom remegett, szememet lecsuktam.

-          Akkor… - homlokát az enyémnek támasztotta. – Mit szólnál egy randihoz?!

-          Nem. – szemeim még mindig csukva voltak.

-          Nem?!

-          Veled ellentétben én nem élvezném a reflektorfényt.

-          És ha hozzánk mennénk?

-          Rendben, de… - elvörösödtem, majd lesütöttem a szememet.

-          Jó leszek, ígérem! – megpuszilta az orrom hegyét, majd összefűzte ujjainkat. – Gyere.

-          Ashley-vel mi lesz? – feltűnően sokat említettem Ash.-t, de nem véletlenül. Biztosra veszem, hogy megbosszulja még a homlokát, és ha még az is kiderül, hogy a barátja csak ő általa akart megszerezni engem…

-          Mi lenne vele?

-          Nem látogatod meg?

-          Nem. – betessékelt az autóba, majd beszállt mellém.  

***

Miután kisegített az autóból sietős léptekkel indultam a házuk bejárata felé.

-          Ennyire félsz, hogy észrevesznek? – Harry a maga lassúságával becsukta a kocsiajtót és mellém sétált.

-          Igen. – toporzékoltam.

-          Harry!!!! – üvöltött egy csapat tini lány.

-          Mennybe! Mindjárt megyek. – kinyitotta az ajtót betessékelt, majd adott egy csókot.

-          Mit csinálsz?

-          Adok néhány autógrammot. – becsukta előttem az ajtót.

-          Remek. – suttogtam magamnak.

-          Rose? – a hang irányába fordultam, ami most Liam volt.

-          Liam… szia. – integettem.

-          Mit csinálsz te itt? – a kezében éppen egy gitárt tartott.

-          Harry-vel jöttem, csak őt letámadták odakint a csajok.

-          Harry-vel? – arca elsötétedett.

-          Aha.

-          Remek. – hangjából némi fájdalmat véltem felfedezni.

-          Egyébként mizujs? Hogy állsz a lánnyal? Összejöttetek már? – nem jutott jobb eszembe és a témát is terelni szerettem volna.

-          Ami azt illeti… - lesütötte a szemét. – Lemondtam róla.

-          Mi? Mikor?

-          Nem rég.

-          Miért?

-          Mert rájöttem, hogy nem működne. Én őt szeretem ő pedig mást…

-          Oh… Sajnálom.

Tényleg sajnáltam, de nem tudtam mit mondhatnék… Ha azt mondom, megértem koránt sem mondok igazat, mert gőzöm sincs milyen érzés lehet. Még úgy sem, hogy tudom, nem jó.

-          Na! Itt vagyok! – kivágódott az ajtó. –Szia Liam!

-          Szia, Harry! – halványan elmosolyodott.

-          Minden oké?

-          Nem igazán…

-          Mi a baj? – Harry aggódva lépkedett barátja felé.

-          Szakítottam Daniellával.

-          Mi? Hogy, hogy?

-          Mindegy, nem szeretnék róla beszélni.

-          Oké… mi lenne, ha legurítanánk egyet, kettőt?

-          Jó ötlet. – Liam beleegyezett, majd elindult a ház belseje felé.

Kíváncsian néztem Harryt, hogy vajon tényleg nem tudott-e erről eddig vagy csak a fiúk erre fogják Liam eredeti baját. De nem… Harry most hallotta erről először.

-          Daniella Liam barátnője volt. – magyarázta miközben levettük a cipőnket.

-          Áh… értem. – próbáltam úgy tenni, mint akinek ez teljesen új.

-          Két évig voltak együtt, de nem tudom mi történhetett. Szegény Liam. Biztos teljesen összetört. Fel kell vidítanunk.

Közben mi is elindultunk a konyha felé. Liam már a pultra pakolt néhány alkoholos üveget, de úgy tűnt még mindig keres valamit.

-          Elővennéd a poharakat?

-          Persze. – Harry a szekrényből kivett 3 poharat, majd letette őket a pultra.

-          Na, végre. – Liam kimászott a boros szekrényből.

Felénk fordult és lecsavarta az abszint tetejét. Öntött mind hármunknak, majd egyszerre meghúztuk. Nem tudom miért ittam meg… Nem vagyok az a fajta, aki jól bírja az alkoholt, főleg az ilyen erőset.

Liam szemszöge:

Mikor Rose azt mondta, hogy Harry-vel jött… összeomlottam.  Szeretem Harryt, de nem való neki Rose. Ő hozzám való… Fogadni mernék, hogy én jobban megbecsülném.  Az ivászat sem az én műfajom, de ezt most nem bírtam ki. Muszáj volt kiütnöm magam. Persze nem úgy, mint Harry... Ő már a fotelban alszik kezét-lábát eldobva. Miután meghúzta az abszintot alig néhány percre rá, már dölöngélt, énekelt és végül kidőlt. Szegény srác nem bírja a piát. De Rose se nagyon. Bár igaz, hogy ő még áll a lábán, de már ő sem igazán önmaga.

-          Berúgtam. – röhögött. Mindenen röhögött az alkohol miatt.

-          Látom. – támaszkodtam a pultnak.

-          Nem úgy nézek ki, mint –huk- aki boldog. – megint elröhögte magát.

-          Nem is vagyok az.

 Engem miért nem ütött ki? Én miért nem tudok röhögni? Nem lehet, hogy én még mindig józan vagyok…

-          Miért? – kuncogott.

-          Mert nem szeret, akit én szeretek. – egy percre úgy tűnt Rose érti, mit jelentenek a szavaim és már nincs a pia hatása alatt, de ekkor ismét elröhögte magát.

-          Igen? –huk- Akkor kapj el! – elrohant fel az emeletre.

-          Rose! El fogsz esni... – kiabáltam utána. Hiába.

El sem hiszem, de nagyon gyorsan futott. Néha majdnem elhasalt, de végül is sikerült gyorsabban feljutni az emeletre, mint nekem.

-          Rose hol vagy?

-          Ez tök jó! – vigyorgott.

A hang irányába fordultam és azt láttam, hogy Rose éppen a korláton hajol ki. Már szinte annyira, hogy kiesik.

-          Rose! – üvöltöttem riadtan.

Szerencsére időben sikerült elkapnom a csuklóját és visszarántani.

-          Engedj el –huk-  Liam! – duzzogott.

-          De akkor nem csinálod ezt többet. – elengedtem a csuklóját.

-          Ígérem. – lábujjhegyre állt és a szemembe nézett.

Mielőtt bármit is tehettem volna berohant a szobámba.

-          Rose! – követtem.

-          Puha az ágyad! – megint röhögcsélt.

-          Örülök neki. – léptem be én is a meghitt helyiségbe.

Még így is… Ő volt a legszebb lány számomra. A gödröcskék, ahogy elmosolyodott, a szemei, ami pajkosan égett. Azt hiszem menthetetlenül beleszerettem.

-          Ez mi? – a párnám alól előhúzott egy képet. Egy képet, amin ő volt.

-          Semmi. – gyorsan oda siettem, de nem sikerült kivenni a kezéből.

-          Ez én vagyok! – ezúttal nem nevetett, csak felült az ágyon.

-          Rose én… - az ágy végéhez sétáltam. – Rose el akartam mondani…

Mielőtt befejeztem volna a mondatot Rose megfogta a pólóm szélét és magához húzott. Vadul csókolt és én nem ellenkeztem. Éreztem, ahogyan forróság önti el a testemet. Boldog voltam, de közben szégyelltem is magamat. Harry a barátom… nem tehetem ezt vele.

-          Rose…

-          Szeretlek Liam. – nyakam köré tekerte karját, majd hátra dőlt az ágyon, miközben engem is húzott magával.

Amint kimondta azt, hogy szeretlek… újra úgy éreztem, hogy élek. Ezúttal én csókoltam őt! Először megnyaltam alsó, majd felső ajkait. Amint megkaptam a szabad utat nyelveink szinte csatát vívtak egymással. Mikor elszakadt tőlem levegőhiány miatt, a nyakát, vállait, kulcscsontját kezdtem el csókolgatni.