Épp akkor jött le egy lány mikor
mi beértünk a színfalak mögé.
- Hol voltatok? - támadott le
Emma.
- Mi az a cipődön? - nézte Liz a
merő sártól ázott cipőm.
Még mielőtt felelhettem volna
bemondták a követező nevezőt.
- És most köszöntsétek a 2 szeres
győztest. (hatásszünet) Lenát! - volt aki tombolt volt aki pufogott, de Lena
hatalmas önbizalommal ált színpadra és én csak néztem. Kíváncsian vártam a
produkciót.
Lena egy "műhold" nevű
számmal készült, amit nehéz lett volna nem észrevenni, hogy kinek szánt. Nick
lent volt a nézőtérben, de Lena le nem vette róla a szemét. Akaratlanul felment
bennem a pumpa. Féltékeny lettem. És tudtam, hogy az én számom határozottan nem
Nicknek lett írva. Így utólag megbántam.
- Alice! Alice te jössz nem
hallod! - a többiek sápítozva rántottak ki az én kis gondolat menetemből.
De még mielőtt kimentem volna Líz
megállított.
- Vedd le a cipődet!
- Mi?
- Vedd le!! - ijedten kaptam le
magamról a sártól csöpögő tornacipőm. - Vedd fel! - nyújtotta egy gyönyörű fekete
tűsarkút.
Nem mertem ellenkezni, de azért
elkönyveltem magamba, hogy hogyan hozhat magával valaki egy túrára tűsarkú
cipőt.
- Fogadjátok szeretettel az elsős
Alic Lokwoodot! - tapsoltak nekem, de ez nem segített. A lámpalázam nőtt és a
szédelgés sem maradt el. Kicsit remegett a lábam és ha Emma nem kér meg
valakit, hogy hozzon nekem fel egy széket, tuti leszédülök a színpadról. Az
utolsó másodpercen azonban elfelejtettem a dalom sorait és csak azok a sorok
jutottak eszembe amit még annak idején az iskolában felénekeltem Harry-ékkel. A
saját dalom amit a nővérem szemszögéből írtam róla és a barátjáról. What The Hell?! Az emberek
csak pislogtak, még az ő tekintetét
is magamon éreztem. Gyorsan odasétáltam a gitároshoz a telefonomról mutattam
neki egy kottát, majd visszatértem a helyemre. A gitáros mocorgott a széken. A
jelemre várt. A nézőtérben ott ált Lena aki kárörvendően mosolygott. Azt hiszem
végleg leírt. Néztem ahogy odasétál Nickhez és belesúg a fülébe, majd eltereli
a tekintetét rólam és magára irányítja azt. Itt telt be a pohár. A gitáros felé
fordultam, majd biccentettem egyet. Felcsendült a szintetizátor a dob, majd a
gitár hangja is.
Felpendültek a húrok és Nick még
mindig őt figyelte. Eleredt a szám és már nem görcsöltem. Hagytam, hogy a
szavaim elérjék az embereket és reméltem, hogy megtalálja azt akinek igazán
mennek. A közönség kezdett ráérezni a ritmusra és velem együtt élvezték a bulit.
Nicknek és Lenanák sem kellett sok, hogy felkapják a fejüket. Nem erre
számítottak. És ez jól esett. Egy sort még a gitáros is magától énekelt. Bírtam
a srácot.
***
Megköszöntem a közönség
figyelmét, majd lesétáltam. Lena feszülten figyelt és látszott, hogy kétségei
vannak.
- Köszönjük az első elsősnek aki
felmert állni a színpadunkra! Remek volt. De most! Következzék az utolsó
előadónk. Nick barátom...kérlek fáradj a színpadra! - hatalmas hangzavar, pedig
ő elvileg még soha nem énekelt. Nem volt kétséges. Mindenki szerette Nicket. Hogy
szerette? IMÁDTA!
- Ügyes. - suttogta a fülembe
mikor elment mellettem egyenesen a színpad felé. Átvette a mikrofont, majd
szintén egy biccentéssel elindította a számát.
Az egész szám alatt engem nézett.
Néha már zavarba ejtő volt, ezért el-el pillantottam és olyankor
összetalálkoztam Lena gyilkos tekintetével. Féltékeny volt.
***
A zsűri összeült és mindenki azt
várta, hogy ki nyer. A feszültség nagy volt, csak úgy, ahogy a nyomás is.
- Mi volt ez a szám?
- És a tied?! - megemelte az
államat.
- Kérem mindenki fáradjon
közelebb.
A zsűri lefáradt a bemondó fiú
pedig nem húzott minket sokáig.
- Az idei győztes... nem más,
mint...William Swan a 2-es csoportból! Gratulálunk srácok!
A közönség megoszlott. Volt aki
bambán kérdezgette, hogy "mi a franc?" és volt aki a
"csalással" vádolta a zsűrit. Én viszont nem éreztem magam
vesztesnek. Lena vesztett, ahogy én és Nick is. A fesztiválozni vágyó
kortársaink inkább a buli részét várták az estének így végül senkit sem ütötte
szíven a vesztesége. A szomorú vereséget felváltotta a hangos disco zene amit a
keverőpultnál lévő srác csinált. Hirtelen sokan lettünk és mindenki ott állt
körülöttünk.
- Vesztettél! - tátogva húztam el
a szám mikor Nickre néztem jó pár méterrel odébb.
- Te is! - tátogta vissza.
- Kérhetek bármit. - próbáltam
túl ordibálni a zenét mikor közelebb sétáltam.
- Én csak egy dolgot kérek...
Lassan közelebb lépett, de úgy
döntöttem tettetem a nehezen kaphatót. Lassan hátráltam és hagytam, hogy az
emberek elsodorjanak tőle. Lassan átadtam magam a zenének. Éppen egy Lana Del
Rey szám ment. Nem szerettem magas sarkúban táncolni, de ezúttal nem zavart.
Egészen addig amíg csak meg nem éreztem, hogy valami vadbarom hozzám nem
dörgölőzik. De még mielőtt megfordultam volna, hogy megmondjam neki hagyjon békén,
belesúgott a fülembe.
- Téged! - óvatosan elkezdte
puszilgatni a nyakamat. Együtt mozogtunk a zenére, de nem akartam még megadni
magam. Én játszani akartam! Ezért... kezeimmel lassan végigsimítottam a
combjain, majd egyre beljebb haladtam. Hallottam, ahogy a lélegzete meg-meg
inog. Mikor már úgy éreztem nagyon pattanásig húztam az idegeit megfordultam,
adtam az orrára egy puszit, és újra elvesztem a tömegben. Most azonban nem a
tömeg közepe felé haladtam, hanem ki onnan. Mikor kiértem egy kicsit csendesebb
részre, keresgélni kezdtem. Szemeimmel őt fürkésztem.
- Meddig menekülsz még?
Megugrottam hiszen a hang mögülem
jött. Hogy került ő oda? Már megint hogy került mögém?
- Hogy értél utol?
- Soha nem vesztenélek szem elől.
- Minden lánynak ezt mondod?
- Nem szoktam futni egy lány
után.
- Inkább megijeszted hátulról?
- Félsz, hogy túl rossz vagyok?
- Talán... de talán csak arra
várok, hogy valami őrültséget csináljunk. - szemeim a szemei és a szája között
ingázott.
Féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Én nem akarom hogy hülyeséget
csináljunk. Én komolyan akarlak. - egyre közelebb hajolt, de egy sikító női
hang félbeszakított minket.
- Igen biztos úr ez a lány volt
az! - jött a távolból egy erős karakán női hang.
- Hölgyem! Kérem ne mozduljon. -
közeledett felém a biztos. - Igaz, hogy maga ott hagyta ezt a két lányt
megkötözve az erdőben mert ők megakarták menteni magát?
-
Mi? Nem!
- Megakartad ölni őket? - Lena az
arcomba ordibált, de tudtam, hogy ez csak színészkedés.
- Én nem csináltam semmit!
Komolyan mondom biztos úr!
- Sajnálom... be kell vinnem az
őrsre. Kérem forduljon meg.
Nick szemei engem fürkésztek. A
döbbenettől még csak pislogni sem pislogott. Nem hinném, hogy még mindig
szándékába állt volna megcsókolni.
***
Az őrsön ülve elgondolkoztam pár
dolgon. Például, hogy miiért apámat hívták.
- Elmehet. - engedtek ki a
cellából és levették rólam a bilincset.
- Sajnálom. - súgtam oda apának.
- Azt hiszem ebből nagy baj
lesz...- boci szemekkel rám pillantott.
- Miért? Hiszen csak óvadék volt
rajtam, nem?
- De igen. Azt ki is fizettem meg
minden...
- Akkor?
- Anyád...
- Elmondtad neki? - kezdtem el
hebegni.
- Ne haragudj, megijedtem.
***
Apa haza vitt magához, ahol anya
már várt ránk. Az nap senki se aludt egy szemhunyásnyit sem. Még azt hiszem a
szomszédjaink sem. Anya első kifogásolását a kinézetemen vélte, ami a buli miatt
és az elrablásunk miatt kicsit kócos és gyűrött volt. A második pont a ruhám
volt és a szerinte kurvás cipőm. Azt monda olyan leszek mint a nővérem. És csak
a harmadik pont volt a rendőrségi panaszok. Hát igen. Apa csak bocsánat kérő
pillantásokkal illetett és a háttérbe szorult. Ő tudta, hogy nem az én hibám, de
amikor megszólalt, anya csak annyit mondott;Te meg se szólalj, te majd ezután
jössz!". A végére olyannyira elfajultak a dolgok, hogy anya azt mondta,
nem maradhatok tovább itt és hogy haza kell költözöm vele újra. Hiába tiltakoztam, anyámat nem hatottam meg.
