6.Fejezet ~ Bonyodalom ~

Tudom sokáig nem írtam, de sajnos nem nagyon értem rá. Most azonban itt a folytatás úgy, hogy jó olvasást! ;)

Rose szemszöge:

Liam arca szak úgy sugárzott. A percek csak úgy röpködtek én pedig egyre kínosabbnak éreztem a szituációt.

-          És miért is vagy itt? – rávettem magam, hogy megszólaljak.

-          Ezt én is kérdezhetném.

-          Én a büntetésemet töltöm le.

-          Büntetés? Miért?

-          Azt nem tudom. – hangos kacaj hagyta el a száját.

-          Nem tudod miért vagy büntetésbe?

-          Nem én kevertem a bajt. Csak rám fogták.

-          Ezek szerint valaki nagyon nem szível.

-          Ha nem vetted volna, észre az iskolában senki sem szível. Ti vagytok az elsők, akik normálisan szólnak hozzám. – bármennyire is jó kedve volt eddig, most, mint ha hideg zuhany érte volna.

Nem tudtam mit mondhatnék így hát hallgattam. Ez a csend hamar véget ért mikor egy hirtelen mozdulattal kinyílt az ajtó.

-          Oh.. – az, hogy ott álltunk előtte valószínűleg váratlanul érintette a srácot. – Sziasztok. – integetésre emelte a kezét.

-          Szia Zayn. – Liam a pillantását még mindig rajtam tartotta.

-          Szia. – a barna fürkésző szemekbe néztem, amik kíváncsian égtek.

-          Ismerős vagy. – csibész mosoly jelent meg az arcán. – Nem te vagy az a lány, aki annyira elcsavarta Harry és Liam … - az utolsó szavakat nem hallottam, mert Liam ’beleénekelt’.

-          Dádádádáá. – mérgesen nézett az ajtónak támaszkodó, immár hatalmas vigyorral mutatkozó srácra.

-          Na, jó. –vigyori áthelyezte a súlyt a másik lábára. – Mi lenne, ha csatlakoznál a próbánkhoz?

-          Mi? – Liam dühös pillantása aggodalomba ment át.

-          Miért is ne. – hirtelen egy meleg kezet éreztem a csuklómon.

Pár másodperc múlva már a teremben álltam az oldalamon egy feketehajú sráccal, aki keze immáron a derekamon helyezkedett el.

-          Skacok! Friss hús. – rám kacsintott, amit én egy szemlesütéssel reagáltam le. 

Mikor elég erősnek éreztem magamat arra, hogy nem pirulok rákvörösre felnéztem. A szemem egyből Harry döbben arcán állt meg. Hallak annyit suttogott.:

-          Te…

Hirtelen egy erős női hang állította belém a frászt.

-          Fiúk kezdünk!... – hátrakaptam a fejem, de kár volt… - Te meg ki vagy?

-          Én?... – nem hagyott időt.

-          Nem érdekel ki vagy! Mit keresel itt?

-          Az előbb még érdekel. – suttogtam.  

-          Parancsolsz? – a hangja feljebb csúszott és éreztem, ahogyan a derekamon heverő kéz szorítása erősödik.

-          Hé Nix, hagyd. – a kéz tulajdonosa megszólalt. – Velünk van.

-          Igen?! Utána meg kiderül, hogy valami örült rajongó! 

-          Rajongó? – semmit sem tudtam a bandáról és a nő sem volt szimpatikus.

-          Oooh.. ne add a hülyét. – a nő elkezdett hadonászni a levegőben.

-          Sajnálom, de halványlila gőzöm sincs, miről beszél. – az arcom komoly volt és azt hiszem éppen ezzel sikerült elérnem, hogy leálljon a hisztis fúria.

-          Ez komoly? One Direction… Nem rémlik?

-          Nem. – a szorító kéz gazdija mélyen felsóhajtott.

-          Mondom, hogy velünk van.

-          Igen, ezt az előbb is értettem Zayn. – fogta a fejét a nő. – Kezdjük a munkát.

-          Ő is marad. – ezúttal Harry hangja volt hallható.

-          Mi?

-          Ugyan Nix. Mi kárt tehetne?

-          Én már nem értelek titeket. – a nő ledobta az egyik piros fotelba a táskáját és a fejét fogva kisétált. – Azonnal jövök. Kezdjétek el! 

-          Van kedved segíteni? – Zayn még mindig engem fogott, ami most rettentően nyugtató hatású volt.

-          Ha tudok. – felnéztem a szemébe, de nem volt jó ötlet.

Csoki barna szemeiben némi pajkosságot véltem felfedezni, ami nagyon megfogott. Mint egy mágnes, úgy vonzotta a tekintetemet és, mint egy örvény, úgy sodort magával.

-          Ami azt illeti, tudsz! – lassan a keverőpulthoz vezetett.

Elmagyarázta mit hogyan kell irányítani és megkért, hogy irányítsam, amíg felveszik a számokat. Miután mindent megértettem Zayn is elfoglalta a helyét az egyik piros bőrülésen és a fejére tette a fülhallgatót.

-          Nem unod még? – a felkészületlenül ért hangra összerezzentem.

-          Mit? - bár az illető a hátam mögött állt mégis tisztán értettem, amit mondott méghozzá azért, mert közvetlenül a fülemhez hajolt.

-          Azt, hogy folyton a fejemben jársz.  

Éreztem a fülemen a leheletét. Meg akartam fordulni, de a testem leblokkolt.