22. Fejezet ~Szabad vagyok~

Másnap reggel volt egy túra a fesztivál környékén, ahol megmutatták a helyet, nehogy valaki elkószáljon, vagy ha mégis visszataláljon egyedül is. Nem is lett volna ezzel baj, ha a vezető tanár nem úgy mondja ezeket, hogy végig engem vizslat. Mint ha én akartam volna eltűnni aznap este.

Dél körül visszaértünk a szálláshelyre, ahol egy közös ebéd keretében kiderült, hogy a velünk egyidősnek tűnt fiatalok valójában az iskola vén diákjai, akik önkéntesként részt vesznek ebben az iskolai programban és többen zsűriznek is az esti fesztivál nyitó versenyén, ugyanis a verseny után néhány tehetséges, képzett vén diák koncertezik és dj-ként igazi fesztivál hangulatot teremt.

***

- Sziasztok! - köszönt ránk két idősebb tag.

- Sziasztok! - vigyorogtunk Katyvel.

- Izgultok?

- Kicsit. - mondtam az igazat.

- Nem kell ne félj! Tuti jók lesztek!

- Köszi. - hangzott Katy kimért válasza.

- Tudnátok nekünk segíteni? A kocsiban van néhány erősítő és látom ti már befejeztétek az ebédet... nem fog sokáig tartani a kocsi nincs messze.

Katy elég merevnek és visszautasítónak tűnt, de a versenyig még volt legfeljebb 6 óránk így belegyeztem a segítségbe és Kat-et is magammal ráncigáltam.

- Valami nem stimmel. - súgta Kat.

- Nyugi már csap pár erősítőt hozunk el.

- Tényleg nagyon hálásak vagyunk, hogy segítetek. - mondta az egyik, míg a másik letért az útról.

- Ő meg hová megy? - Katy elkezdett aggodalmaskodni.

- Mindjárt visszajön.

- És hova megyünk? - folytatta barátnőm.

- Még egy picit beljebb. - hallottam ki a suttogását a lánynak.

Minden kétely nélkül követtem a lányt, de Kat. megfogta a kezem.

- Tudtam! Ismerlek. Lena csoport társai vagytok! - Kat összehúzta a szemöldökeit.

Nem ismertem a lányt, de az megfordult és gúnyosan ránk vigyorgott.

- Nem kockáztatunk. Mi nyerünk! - vonta meg a vállát.

Alig, hogy elhagyták a lány száját a szavak megjelent a másik lány és leütött minket. Mikor magamhoz tértem egy autó hátuljába voltam megkötözve. Sötét volt. A verseny bizonyára, már zajlott, mert a nagy fények kiszűrődtek a fák közül.

- Kat? - kezdtem pánikolni.

- Itt vagyok mögötted! - szólt nyugodtan.

- Hogy jutunk ki innen?

- Ha elérném azt a kést...hm... - próbált a kés felé evickélni, de még ha el is ér odáig...a kés az erősítő doboz tetején van.

- Ez így nem megy..menj odébb! - bár kezünk-lábunkat összekötözték, megpróbáltam kellő erővel megrúgni a kocsi oldalában elhelyezkedő erősítődobozt. A kés lebillent, amit így már sikerült elérnie Kat-nek.

- Kat. siess! - mocorogtam.

- Igyekszem.

***

- Hogy jutunk vissza?

Mindkettőnk keze felsértődött az erős kötéltől. Kat próbált térerőt keresni én pedig a kocsiban keresgéltem zseblámpát. Sajnos egyikőnk sem találta amit keresett, viszont azok a féleszűek voltak olyan gondolatlanok, hogy a kocsiban hagyták a kulcsot. Kipattantam az autóból becsaptam a kocsi hátulját és szóltam Katnek.

- Én nem vezetek! - ódzkodott a vezetéstől.

- Miért?

- Nincs jogsim. - vallotta be szégyenkezve.

- Nincs jogsid?

- Nincs. Indulhatnánk? - terelte a témát.

- Persze.

A kocsi fényszórói felvillantak én pedig tövig nyomtam a gázt. Félszemmel Katy-re sandítottam, de ő kaméleont játszott és eggyé vált a bőrüléssel.

- Minden oké? - kérdeztem tőle, mert úgy nézett ki hamarosan új színt ad a műszerfalnak.

- Kocsi iszonyom van... - suttogta.

- Hogy mid?

- Félek a kocsiban ha gyorsan megy.

Lassítottam.

- Mit csinálsz? - nézett rám.

- Most mondtad, hogy rosszul vagy ha gyorsan megyek.

- De így meg nem érünk oda. - olvadt ki az ülésből.

Az órára pillantottam ami már a fél hetet súrolta.

- Kibírom. - tért vissza az ülésbe.

***

Már láttuk a színpad erős fényeit és az embereket.

- Vedd át egy kicsit! - lassítottam le és elkezdtem kikászálódni, hogy hátra másszak.

- Elment az eszed, mit művelsz?

- Az előbb láttam itt néhány ruhát... ebben nem léphetek fel! - utaltam a sáros gönceimre.

- De én még is mit csináljak?

- Csak tartsd egyenesben a kormányt!

- És a gáz vagy ilyenek?

- Azokhoz nem kell nyúlni.. hamarosan leáll a kocsi, csak addig tartsd egyenesbe míg meg nem áll.

Hátra mentem, a kocsi hátsó részébe és elkezdtem kutakodni. Találtam egy szürke ruhát ujjainál és nyakánál párducmintákkal. Elvettem még pár kiegészítőt és késznek nyilvánítottam magam. Kat remekül egyenesben tartotta a kocsit és pont jól időzített, mert az autó akkor ált meg mikor elkészültem.

- Induljunk. - csaptam ki a kocsi hátulját és együtt rohantunk a színpad felé.