4.Fejezet ~Figyelmeztetés~

Kicsit rövid és unalmas lett, de remélem azért olvasható:)

Amint kicsengettek a három srác, mint akit felhúztak pattantak fel és hagyták el a termet. Összeszedtem a könyveimet és az ebédlőbe igyekeztem. Az ajtó előtt azonban Ashley keresztezte utamat a csicskásaival.

-          Rose. – mosolygott.

Tanárok is voltak körülöttünk és ezért hálát adtam az égnek. Játszva a szerepét Ash. megölelt, majd a fülembe súgta:

-           Meg ne próbáld elvenni tőlem, mert megásod a sírod. – lassan elhajolt hatalmas vigyorral az arcán. – Puszika csajszi. – sietett el mellettem. 

Az ebédlőben mindenki engem figyelt. Zavart a sok gonosz pillantás, de nem foglalkoztam velük. Leültem a szokásos ’lúzer padhoz’ és az evés közben a telefonomat babráltam.

-          Helló, szabad a hely? – kérdezett fel egy kíváncsi hang, amire felkaptam a fejem. Egy barna fiú leste az arcomat.

-          Szabad. – elhúztam a táskámat, majd ledobtam a földre. Igyekeztem nem nézni rá.

-          Harrynek igaza volt. – azt hiszem ezt magának mondta, mint sem nekem.

-          Ezt, hogy érted? – pislogtam nagyokat.

-          Ja, semmi. – halvány pír borította el az arcát, mire oldalra fordította a fejét.

-          Értem. – hajoltam a csipogó készülékem felé.

„Kérem, jelentkezzen az igazgatói irodában” 

-          Már megint miért? – suttogtam magamnak.

-          Mi? – visszafordította a fejét és mélyen a szemembe nézett.

-          Az igazgató hívat. Örültem a találkozásnak…. öhm…

-          Liam. – mosolygott barátságosan.

-          Nos Liam… szia. – biccentettem, majd igyekeztem az irodába, hogy megtudjam ezúttal mit nem követtem el.

Bekopogtam, pont, ahogyan azt az illem megköveteli és vártam a válaszra.

-          Szabad! – óvatosan lenyomtam az ajtót és feltéptem a kilincset.

-          Jó napot igazgató úr!

-          Neked is Rose. Lennél szíves? – nézett a vele szembe lévő székre. Lassan előreléptem és helyet foglaltam.

Nem szólt egy szót sem csak figyelt. Igyekeztem elrejteni az ijedelem és a kétségbeesés jeleit azzal, hogy kezemet a karfára fektettem és körmeimet óvatosan az üléshuzatba meresztettem. Percek telhettek el így és én egyre kevésbé bírtam türtőztetni magam. Még egy perc és kirohanok a szobából. Végül megszólalt egy nagy sóhaj kíséretében.

-          Tudod Rose, nem akarok sokat beszélni. Újabb büntetés vár rád amit Adele-nél fogsz letölteni.

Kétségem sem volt afelől, hogy Ashley ezzel a mai ’beszélgetésemet a pasiával’ büntetésemet szervezte meg. Nem voltam kíváncsi, már nem érdekelt mit tettem. Csak jöjjön a meló utána meg mehessek haza.

***

A szokásos terem felé igyekeztem ahol Adele szokott várni. Az ajtó most azonban zárva volt. Csak egy kis lapocska volt ráragasztva ezzel a felirattal:

„A feladatod ugyan az, ami múltkor. Ha kész vagy haza mehetsz.”

Kifújtam a levegőt, majd megindultam a rádiós terem felé. Nem baj. Legalább megint bohóckodhatom majd.

Harry szemszöge:

Egész nap azon járt a fejem vajon miért nem voltam elég jó annak a lánynak? Az iskolának legalább a fele már attól is szerencsésnek éri magát, hogy ránézek, ő meg azt kéri, hagyjam békén.  Hát ez aztán a pofára esés. Nem adja magát egy könnyen, de nem baj, úgy sem szeretem azokat a lányokat, akik egyből behódolnak.

-          Kezdjük? – kérdeztem a fiúkat lesve.

-          Amint Liam visszajött. – Louis a keverőpultnál ült és nyomkodta a gombokat össze vissza.  

-           Hé, haver, el fogod rontani. – szólt rá Zayn idegesen. Köztudott, hogy közülünk ő ért hozzá a legjobban.

-          Nyugi. – intette le Lou.

Ekkor felvillant egy piros fény és egy női hang csendült fel, amire mind felkaptuk a fejünket.

-          Megnyomtad a lejátszás gombot. – magyarázta Zayn.